A Robinson park

Ahogy Guillotina megügotte a pokoli bestiát az láthatóan meggyengült az ütés komoly sérülést ugyan nem okozott de megzavarodott így az egykori angyal befejezett feladatát, és a növények összezárták mind a kutya lábait mind a száját.
A bestia megpróbált kitörni békjójából de az elég jól tartott abban a pillanatban de kérdéses volt hogy egy percig kitartana e.

Az oszlop kongva csattant a dög fején, amitől megkótyagosodva rázta meg a fejét. Erre aztán jött számára az újabb meglepetés, mikor is tulajdonképp gúzsba kényszerülve feküdt el a földön. Ez már valami. Azt hiszem, elégedett lehetek magammal és a társammal is. Apropó társ. Nem tűnik valami közlékeny alaknak, bár lehet ez csak a nyúzott állapotának köszönhető.
-Ha te mondod...- egyezem bele az ötletbe, mikor észreveszem, hogy a kis kedvencünk nem képes egy helyben megmaradni és én aztán nem akarok túl sokat birkózni azért, hogy újból kifektessük, hisz így is elég gond volt vele.
Így hát hátralépve párat, megpróbálok két karral csapni a szárnyaira. Rámarkolok a lámpa alatti részre, majd előresietve, egy hatalmasat lendítek az oszloppal a dögnek szegezett hegyes csontokra. A két fém éles kongással csapódott a másiknak. Csak bízni tudok abban, hogy ez elégséges lesz ahhoz, hogy végleg kiterítsük a dögöt.

Látva hogy ütni készül fókuszálok az árny karmaimon és azon hogy minél élesebbek legyenek az extra karmok és a szárnyaim hegye is.
Éreztem ahogy lefelé mozgás megindult de "szemeim" csukva voltak. Sikerült kinyírni ezt a dögöt vagy még időben félre gurult?

A parkban két hang viszhangzott. Az első egy fémes kongás majd egy fülsüketítő üvöltés ami először meglepetés majd fájdalmas halálsikoly. Csend ahogy két alkalmi hősünk fellélegezhetett.
Guillotina érezte sérült vállán a zsibbadás erősödését és a kar felé haladását és látta hogy alkalmi fegyvere élőhalott és majdnem eltört.
Corrupted érezte hogy szárnyai az erőtől ami rájuk lett mérve és a bestia kemény bőre miatt a hegyei is fajták neki.
De még mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna a távolból a megölt pokoli kutyához hasonló hang kiáltott fel gyászban... Majd még egyszer messzebb és még egy harmadik alkalommal is... Hogy visszhang volt e vagy sem azt nem lehet tudni de még egy-két ilyen teremtmény a városban lehet.

Amikor az ismerős, fémes kongás ismét betöltötte a parkot, ugyanabban a pillanatban, a lekényszerített dög is utoljára még kieresztette a hangját fájdalmában. Kisebb megelégedés töltötte el a lelkemet, hogy ezen is túl vagyok és hogy eddig ha minden igaz, így nem csak két életet is megmenthettem egy este alatt, ami azért így számszerűsítve is egész soknak mondható. Bár az örömöm csupán pillanatnyi volt, mivel ennek a bestiának a halálával egy újabb adta jelét a létezésének, mikor gyászában felvonyított, nemsokkal később pedig egy újabb dög kezdett el üvölteni az éjszakába. Valahogy  az az érzésem, hogy nem egy kóbor kutyákból verbuválódott falka ugatja épp a holdat.

-Na jó. Egy kérek egy percet?- Teszem fel a kérdést, térde rogyva fáradtságomban. Ha még kettő ilyen dög van hátra, akkor túl hosszú lesz az este ahhoz hogy megfelelő ellátás nélkül álljunk neki a többi dög felkutatásának.
Apropó többesszám. Nem vagyok nagy szakértője a fémes csontvázaknak és a többi élőholtnak, de az a sanda gyanúm, hogy a feltételezhetően kollégámnak vallható fickó itt mellettem sincs túl jó bőrben. Eléggé megszenvedhette hogy feltartsa a dögöt.
-Figyelj. Tudom sietünk meg minden, de nem állunk meg egy kávéra vagy valami?- Vezetem elő a javaslatot, miközben próbálok valamiféle laza karkörzéssel kezdeni valamit a sérült karommal. Az ütéstől lehet hogy megint túl lett terhelve, ráadásul kezd bedagadni, szóval lehet hogy lesérültem, így pedig nem kéne erőlködnöm.
-Gondolom Batman is megállna egy fél percre hogy bedobjon valamit, vagy ellássa magát.- Támogatom meg utólagosan egy érvvel a javaslatomat, majd a szörny ernyedt tetemére pillantok, mire hirtelen eszembe jut hogy a Augustin mennyire oda meg vissza lenne ezért. Talán még azt is megmondhatná mi ez az istenverte dög. Még el is mosolyodom azon, hogy ez a rondaság milyen galibát okozott és micsoda lehengerlő egy lehelete is volt. Azért az nem is volna feltétlen rémes dolog.

Miközben egy jó erős kávé gondolatával kezdek kacérkodni, ami mellett szerepel még egy, a karomat érintő alapos kezelés, elgondolkodok egy pillanatra. Na nem mintha olyan rettentő fontos dolog lenne, csak amolyan apróság. Nevezzük amolyan szeszélynek. Nem mondanám magam gyűjtögető személyiségnek vagy vadásznak,
de a lény így, kiterítve, eléggé felcsigázta kíváncsiságomat. Kicsit büszkének is érzem magam hogy leteríthettük, szóval valamifajta trófea azért kijárna.
-Egy pillanat.- Intem némi türelemre fémes árnyalatú barátomat, majd odacsoszogva a dög szájához, kitárva és kipeckelve azt az oszloppal, nekilátok az egyik szemfoga kiszedésének. Az ép kezemmel rámarkolok a fogra, majd a lábaimmal az állkapcsa ellen tartva, kísérletezem a kiszedésével. Rángatom fel és le, jobbra, majd balra, néha pedig egy nagyot próbálok rajta rántani magam felé, hátha szerencsém lesz. Gondoltam meglepem már valamivel magam. Egy kis szuvenír sosem árthat.

Ahogy meghallottam a többi dög felkiáltását aggodalom, és egy furcsa nyugottság áradt el bennem, majd hallgani kezdtem improvizált partneremre.

- Valahol megpihenni nem lenne egy rossz ötlet. És valami enni valót szerezni sem lenne hülyeség. - adtam neki igazat. Mellesleg valahogy meggyógyulnom is meg kellene és egyetlen módot ismerek ami hiba nélkül működhet. - Mond nem tudsz egy okultista szektát, vagy valamit? Most sajnos nagy hasznom lenne egynek... - nézem ahogy kész lennék a tovább menetelre, de megállít, és elkezdi kihúzni a dög egyik fogát.

- Csak nyugodtan addig én csinálok valamit a parkban esett károkkal... a növényi részéval. - jegyeztem meg a lámpa oszlop felé bólintva. - ha pedig hagysz valamit a "kutyából" akkor azt is eltüntethetem utána.

Ezzel pedig oda sétáltam a lángoló fákhoz és kezeim, szárnaim hozzájuk érintettem, és elkezdtem őket gyógyítani, ha minden jól megy, gyorsabban fognak nőni, mint égnének, és a növekedő rész elfolytja a tüzet, ha más nem az extra gyanta megteszi.

Guillotina sikeresen ki tudja húzni a fogat a módszerrel amit követ, és ha utána figyel láthatja hogy a bestia saját fogai képesek kárt tenni az álkapcsában, szóval talán elég erősek másra is. A fog a metszőfog volt, ami majdnem olyan hosszú mint a karja, a többi láthatóan kisebb.

Corrupted erejével megállította az égő fák lángolásást, és lassan gyúgyulni kezdenek, míg a fű amin áll, nőni és terjedni kezdett az előuisztított terúlet irányába.

Mind kettőjüket az az érzés áraszt el, hogy ma már nem kell harc miatt aggódniuk, a többi bestia biztosra megy, hogy jó erőben legyen mielőtt elkezdenének rájuk vadászni testvérük hlála után.

A fog eltávolítása közepette meglepődve hallgattam, hogy így, megviseltem mi is volna a szíve vágya. Még egy rövid időre meg is álltam a fog eltávolításával, hogy ténylegesen felfogjam mi a fenét is mondott. Egyesek mit ki nem képesek találni.
- Okultisták?- Gondolkodom el a kérdésén. Életemben sem hittem hogy létezne bármiféle felsőbb hatalom vagy hogy azok bármi módon nyomot hagynának a világon. Inkább tartottam őket valami paranormálisnak vélt dolgok rajongói körének, mint valami kultusz tagjainak.
-Az igazat megvallva, fogalmam sincs. Eddig egybe se futottam bele.- Vontam meg az ép vállam megadóan. -Hogy őszinte legyek, addig nem is izgat a létük, amíg nem tesznek valami ártót a normális életet élő emberekkel szemben.- Jegyzem meg, majd folytatom az erőlködést a foggal kapcsolatban, mire az egy rántással végül is kijön a dög szájából. Elégedetten a lámpafény felé tartva a fogat, büszkén simítom végig rajta a kezem. Nem is egy ronda darab, az már szent igaz.

Miután kigyönyörködtem magam a dögön, eltettem a szerzeményem, majd elgondolkodtam. Vajon miféle segítséget csikarhatna ki pár szektástól? Nem fér a fejembe.
-Figyelj. Egy fémmegmunkáló műhely nem megfelelő? Nem vagyok okoskodni, de ez... Azt a mindenségét!- Nézek döbbenten a hirtelen rendbe jövő környezetre, amit fokozatosan ismét birtokába fogad a természet. -Ez hatalmas.- Ismerem el elégedetten bólogatva, meg is feledkezve arról, mit is akartam még az imént mondani. Nem semmi a srác, az már szent igaz. A nagy ámuldozásban a szemem megakad a fejszémen, amit nemrég gondatlanul elhagytam, így azt ismét magamhoz vettem.
-Ezt majdnem itt hagytam. Lehet nem vettem sok hasznát a préda megvédésénél, de ez is vala... Na, b@ssza meg!- Kapok a fejemhez. -A nő!- Jut eszembe hirtelen. nem lenne helyes megfeledkezni róla, hisz még veszélyben lehet a sebei miatt.

Szomorúan hallottam hogy nem tudott semmit az okkultistákról.
- Nos majd kérdezek mást biztos hogy Gothemben vannak. Itt és Los Angeles-ben biztos máshol kérdéses. - közölem vele még akkor is ha nem biztos hogy figyelt.
Ahogy folytatta majdnem közöltem vele hogy miért is kell, de ahogy megállt, egy pillanatra felfigyeltem rá a dolgomról. Ahogy a nő szóba került elő vettem két magot.
- Vidd vér alvadás segítő és vérképzőst segítő a kettő. Harapjon rájuk, majd nyelje le. - mondtam ahogy feltöltöttem őket energiával. ha minden jól megy ahogy gyomor savat érnek nőnek adva elég anyagot a nő számára a túléléshez.
Ezt követően pedig oda léptem a bestia teteméhez és elkezdtem az indákat parancsolni hogy emésszék fel a testét. Eltarthat egy ideig, de nem akarom hogy bármi maradjon belőle a rendőrüknek vagy bárki másnak aki rálelhet.

-Hogy mi?- Veszem el a magokat, szemrevételezve azokat. Közel sem értek én ezekhez a dolgokhoz és a fejembe sem fér egészen az, hogy ezek hogy is működnek, de a látottak után aztán nem fogok sokat töprengeni a történteken, hisz ezek után talán eléggé megbízhatok benne annyira, hogy elhiggyem amit mond.
-Rendben. Kösz.- Szorítom ökölbe a markaimat, majd elindultam a nő megsegítésére, remélhetőleg még talán idejében odaérve hozzá. Talán erre mondhatnánk hogy elvesztem a részletekben, elvégre a sok hadakozás közepette a sebesültünk komoly gondba kerülhetett.
Mikor odaértem ahová elmenekítettem őt, látszólag nem volt még annyira rossz bőrben sem mint legutóbb, bár lehet van vele valami, amihez nem értek. A legjobb volna elvinni ahhoz a hullafércelőhöz, bár annyira azért mégsem bízom benne hogy ezt csak úgy rá bízzam. Lehet hogy doki, de lehet nem a legmegfelelőbb, még ha ért is az élő alanyokhoz is.
-Nyugalom. Csak én vagyok. Hoztam valamit. Ezt kéne bevenni.- Magyarázom a kapucnim alól, bár láthatólag eszméleténél sincs, szóval nem tehetek mást mint hogy rögtönözzek. Csak nem rághatom meg helyette a magot és adhatom át neki. Bár megfordult a fejemben, de annyira nem vagyok beteg egy nőszemély... azt hiszem.
Szóval rögtönzésképp inkább csak annyit tettem, hogy a fogai közé tettem a magvakat, a lehető legfinomabban megtörtem velük a magot és vártam a csodát. A torkán nem fogom lenyomni ezt az izét és lenyelni sem tudom helyette, szóval mondjuk, hogy innentől a természetre és a biológiai folyamatokra bízok mindent. Majd lenyeli eszméletlenségében a nyálával együtt vagy mit tudom én. Most már csak annyit tehettem hogy bekötöm a sebét.erre meg az egyetlen rendelkezésre álló ruhadarab, a rajtam lévő kapucnis póló ujja szolgált. Akármennyire is akartam, nem vetkőzhetek neki hogy a teleizzadt trikómmal kötözzem be. Azt, azért semmikép. A pulcsi ujjai amúgy se olyan rémesek, szóval megtettem amit tudtam.
Aztán, mivel a törésem a maga módján, szétcsúszva, de végül valamelyest összeforrt, a hátamra vettem és elindultam vele vissza. Az kell hogy még a többi erre keveredő dög felzabálja a szerencsétlent. Persze nem mondom hogy nem kényelmetlen így vinni egy talán hatvan-hetven kilós nőt, elvégre nem egy ilyen helyzethez szoktam és a karom sem egészségesen forrt össze.
-Itt vagyok!- Szólok oda a fémes barátomnak, a hátamon a sebesültünkkel.
-Na, ha én nem is ismerek okultistákat, talán te tudod, hol van a legközelebbi kórház.- Biccentek a nőre.

A bestia teste még knocentrálássommal segítve is csak lassan emésztődött fel, és ahogy az történt a növények amik felették a testét lassan feketedni kezdtek, hasonló színt elérve mint az én testem, amit eléggé furcsának találtam, de nem tudtam vele mit kezdeni.
Ahogy a folyamat zajlott lassan, de biztosan észre vettem hogy egyre könnyebben megy, valószínáleg mert a növény magába szívta és használni kezdte az alapanyagokat amiket újonan szerzett.
Ahogy lépteket hallottam már a csontok nagyrészét is felemésztették az indák, és lassan virágzásnak indultak.
- Elmentem egy mellett nem olyan régen de elég feltűnő lennél ahogy odaviszed nem gondolod? - kérdeztem vissza. - Jobb lenne ha a mentők jönnének ki ide és vinnék el, kevesebb időnk menne el azzal hogy őt cipeljük, és röktön mehetnénk egy biztonságosabb helyre. Gondolom ismersz egyet.

A nő állapotáról nem sukat tudni, de Guillotina megtett minden tőle telhetőt, hogy stabilizálja.
Ahogy Corrupted végzett a pokol kutya tetemének eltűntetésével a növény meghalt, és lassan elporladt, se testet se növényt nem hagyva hátra, két magot leszámítva.
Mentők és rendőr szirénák hangja hallatszik az utcákon. A park irányába tartanak.

Az érvei annak tükrében, hogy itt hagyjunk egy súlyosan sérült és önvédelemre képtelen nőt, elég erős ellenérzéseket keltett bennem. Ennyi erővel a lecsaphatott fejével és a nála lévő értékekkel is oda állíthattam volna, mondva, hogy ennyi maradt belőle. Ugyanúgy hallott és kizsebelt lenne mintha magára hagynám, sőt, talán még jobban is járna ha én látnám el a baját.
-Egy szárnyas fémcsontváz hogy nem szúrta ki mások szemét? Na nem baj, akkor egy zombi csaj és a hátán cipelt sérült nő sem fog nagy feltűnést kelteni.- Dobtam de némi élcelődést. Mintha ő aztán olyan jól tudna így rejtőzködni. -Kettőnk közül szerintem engem hamarabb néznek emberinek mint téged, de nem izélésből, csak gondoltam közlöm.- Csavartam még egyet a dolgon, hátha végül is leesik neki, hogy azzal hogy megmentettük, még nem nagyon ért véget a kis küldetésünk. Mondhatnám, hogy a megmentői alapcsomag részét képezi az ellátás biztosítása, de szerintem ez alapvető lenne ezek után. Persze az, hogy végül addig koptattam a szám, míg végül nem hallatszott meg az egyre erősödő szirénázó hang. Beletörődve, hogy végül is neki lesz igaza, szép lassan letettem a nőt a földre. Nem vagyok bosszankodós fajta, aki ilyesmin fennakadna. Sőt, a jó rejtekhely kérdése is komolyan foglalkoztatni kezdett. Egy helyet tudok ahol jól el lehet rejtőzni.
-Csak utánam.- Közöltem nemes egyszerűséggel, majd elindultam a szirénázással ellentétes irányba, keresve a legközelebbi csatornanyílást. Ránézésre a sztenderd nyílás is épp elég lesz nekünk. Végül azért az utunkba kerülő sétányon találtam egy fedélt amit már rutinosan nyitottam fel és kezdtem el rajta lefelé mászni. Szerencsére nem tévedek el már annyira, mint a csatornajáró karrierem legelején, szóval itt, ha keresnének is, némi előnyünk lenne. itt már talán megengedhetünk magunknak egy kis társalgást, persze közben szorgalmasan lépdelnénk a csatorna peremén, próbálva nem hagyni elkapatni magunkat, ha utánunk jönnének.
-Ha már így összemelegedtünk, mesélj már. Neked valami szuperhallásod van, hogy ennyire jól előrejelezted a mentősöket?- Dobtam fel érdeklődés szintjén a témát. Kitudja, talán ez tovább töri a kettőnk közt, így is félig leomlott falat. Na meg, nem tudom mennyire bunkó dolog kapásból feltenni a kérdést, hogy "Amúgy mesélj, milyen szupererőid vannak, amikkel óriás Zombi-kutyákat próbálsz megrendszabályozni?" Na de ha már, ezek az izék is itt voltak, talán rájuk kéne kérdezni.
-Ja igen. Ezek a dögök, égtérre is mik voltak?- Dobok fel egy újabb kérdés, miközben leveszem a kapucnimat és kicsit beletúrok az izzadságtól és a néha kicsapódó hullaviasztól összeálló hajamba.

Közel voltam ahhoz hogy felfedjem aképességem? nem, nema z én kéességem egy ajándék amit kaptam, hogy emberi alakba tudom magam kényszerítani bármilyen kényelmetlen legyen is, de a mentők, és rendőrök okozta zaj elért minket, így nem volt rá szükségem. Miután lement követtem tovább. Jelenleg csapatban az erő.
- Nem, nincs szuperhallásom, de amekkora káosz volt a parkban csupán idő kérdése volt hogy kihívják amnetőket és a rendőröket, és ha mentő visz be valakit komolyabban is kezelik az alapján amit hallottam. Ugyanakkor ha meghalt volna a halála egy áldozat lett volna hogy megtudjam mik ezek a dögök, és hogy le tudom e őket győzni.
A kérdésére hogy mik ezek a dögök azonnal rá akartam vágni, hogy mik, de az talán túl furcsa lett volna még ezek után is, szóval próbáltam körbe táncolni a dolgot.
- Nos, egyes emberek hisznek dolgokban vagy istenekban, vagy tanítva voltak hogy hiddjenek egyben egy ideig, és ha valami életet megváltoztató nem történik, a nekik szánt túlvilágba kerülnek. Tudom hihetetlenül hangzik, de így van. Ez a "pokol kutya" egyike a megannyi negatív túlvilág egyik lényének, bár tekintve hogy nem éppen vagy élő talán te is láttál valami túlvilágot... kivéve ha ateista voltál, mert akkor valószínűleg csak feketeség fogadott. - bár a végét inkább már magamnak mondtam gondolkodva hogy hogyan nem ismeri fel sem az angyali sem a pokoli vonásaim...

Végighallgatva, utólag egész ésszerűnek tűnt amit mondott. Végtérre is, ha valahol elég nagy a gáz, biztos akad minimum egyvalaki, aki észbe kap és rendőrt hív. Ezt aztán jól túlgondoltam. Nos, az efféle megesik bárkivel, szóval ez nem okoz nekem lelkiismeretfurdalást, vagy sodor bele egy felesleges gondolatmenetbe. Most amúgy is mással kell foglalkoznom. A csatornákban máshogy megy a navigálás mint a felszínen.
-Ez jogos. Amennyi beállni készülő drogos csámborog a parkban esténként, megesik hogy némelyiknek még van annyi esze hogy ha gáz van, akkor zsarukat hív.- Könyvelem a kommentárját egy indokkal.
Bár, ami ezt követte, már olyan messze állt tőlem elképzelés tekintetében, mint innen Boston. Komolyan nem értettem tisztán amiről itt ködösít nekem, de egy kis gondolkodással hamar leesett, hogy itt bizony valami nagyon vallás szagú dolog van a háttérben, pokollal, mennyel, meg ilyesmikkel. Ezek után aligha tudom megállni hogy ne kommentáljam az egészet a magam szája íze szerint. Nem tudtam mit is mondjak neki erre, de a leglogikusabb az volt, ha kereken kimondom mi is az elképzelésem.
-Sosem voltam egészen vallásos, de valamikor hittem hogy a halál után megítélnek.- Közlöm közömbös arckifejezéssel. Az hogy mit tapasztaltam azt inkább megtartom magamnak. Egyrészt nem vagyunk akkora cimborák, más felől meg nem akarok vele semminemű vallási vitába kezdeni. Azt meghagyom azoknak, akik nálam jobban értenek ehhez. Amúgy meg, nem akarom én megbántani, csak furán hangzik hogy milyen megingathatatlanul beszél minderről. Az átéltek után fura effélét hallgatni valamitől, aki még annyira sincs jó bőrben mint én. Mármint, biológiai értelemben, persze.
-Szóval "pokol kutya".- Mondom ki végül én is a varázsszavakat. Valahogy sehogy se vagyok képes ezt elfogadni, de beletörődök, hisz nem lehet ezeket az izéket máshogy hívni. A kinézetük és a tetteik ép elég alátámasztóak ahhoz hogy bizonyítsák, méltóak a nevükre. -Miért érzem, hogy veled csupa izgalom lesz együtt dolgozni?- Kérdezem, körözgetve a sérült vállammal. Érzem hogy nem az igazi.
-Amúgy, mondj még ezt-azt ezekről a dögökről. Már csak a mihez tartás végett érdeklődnék.- Kíváncsiskodom, hátha végül kicsit felold és nem kell fogóval kihúzni belőlem mindent.

- Minden jogod megvan kételkedni. Ami a bestiát illeti betanított vadászkutyához tudnám leginkább hasonlítani. Erősebb és gyorsabb mint termete utalna rá bár nem szuper erős vagy szuper gyors, remek a szálasa és... A 6. érzéke is tökéletes nyomkövetésre bár ide le talán még így sem követnének. Amire vadásznak azt az emberek léleknek nevezik bár a leírás nem a legpontosabb. Amit még tudok hogy általában nem szoktak enni a prédából délelőtt ha megtetszik akkor éhségük csillapíthatatlanná válik. Valószínűleg ezért is vannak itt. Ezen felül te is láttad milyen strapabíró a testük és hogy egy növényt és húst emésztő savas gázt képesek lehelni. Ha van más képességük azt nem ismerem. - monológom alatt eldobtam néhány magot a vízbe ahol elkezdtekk kinőni és olyan tavirózsák kezdtek el kinőni amik pollene altató, nagy pértékben ideiglenes bénulás okozó pollennel rendelkezik. Biztosra mentem hogy kieresztik ezt a pollent mögöttünk szóval ha valaki követ is le lesz lassítva. Visszafelé egyikünkre sem hiszem hogy hatna.

-Még hogy jog kételkedni. Ezt el kéne mondanod a város lakóinak is.- Mosolyodom el a kijelentésén, elvégre, ebben a városban volna mit átgondolni és újraértékelni, már csak a mindennapos bűnözés végett is, ami itt a tilosban parkoláson és a kutyák nagy dolgának parkbéli elvégzésén kívül sok mást is magába foglal. Valahogy az az érzésem, hogy ezzel a külsővel ami neki van, egyesek még azt is megkérdőjeleznék, hogy ép e még az eszük.
Ami a kutyákat illeti, az már egy merőben más kérdés és amiket eddig mondott, azok nagyon nem nyűgöztek le, főleg ez a levadászós, marcangolós valami okozott bennem kételyt, nem is keveset.
-Akkor valahogy ezek ide kerültek. A gazdájukhoz is lenne pér keresetlen szavam.- Emeltem hangot, kimondva felfedezésem nyilvánvaló eredményét. Márpedig ha ezek vadászkutyák, akkor valaki tulajdonát képezik, ergo ez a valaki elég felelőtlen volt. Persze, az is fennforog, hogy ha az állatok ilyen erősek, akkor bizony a gazdájuk több erővel bír mint azt a gondolatmenetem elején sejtettem. Ha pedig ezek az izék emberi lelkeket esznek, akkor a gazdájuk, mégis mit ehet?
Gondolatmenetem alatt párszor hátrapillantva a vállam felett, figyelve ezt a fura jelenést. Nem is egészen értem hogy ez mégis miféle-kiféle alak lehet, bár megfordult a fejemben hogy talán nem egészen emberi. Ezek a növényes dolgok amiket művel, mint például ez a rögtönzött csatornadekorálós tavirózsás izé, van az az indás csiribú-csiribá, elég távol áll tőlem. A sok gondolkodás közepette egy kis ásítozás is rám tör. Még szerencse, hogy elértünk egy rozsdás acélajtóig, ami előtt megállva kissé elgondolkodtam. Nem akarok kockáztatni azzal, hogy véletlen rossz irányba megyünk. Viszont mivel más elágazást nem ismerek a környéken, így némi erőlködéssel kinyitva az ajtót, hümmögve ismét gondolkodóba esem. Felmerült bennem pár etikai kérdés, de végül is arra jutottam, hogy talán a nevét kéne megkérdeznem?
-Amúgy, téged hogy hívnak?- Teszem fel a kérdést, bár van ez a hősi inkognitós kérdés, szóval ki tudja mivel jön elő.

- A gazdájuk kitaszította őket, hogy az után hogy kerültek ide, abban nem vagyok biztos. - feleltem a fejem rázva. Valaki ki küldte volna őket? vagy a fejesek egyike lett volna a tulajuk, és úgy döntöttek hogy inkább legyenek a földön mint sem hogy a pokolban falatozzanak? Később utána kell járni ezeknek a kérdéseknek.
- A nevem az egy elég érdekes kérdés... Hívj Jack-nek ha emberi nevet akarsz használni. Téged hogy hívhatlak?

-Na szép. Egy önhatalmú vadbarom egy rakásdémoni mutánst enged szabadjára, mert azok csak munkát csinálnak neki. Imádom.- Körözök a szememmel. Nem is értem egészen hogy lehet valaki ekkora vadbarom. A saját kutyáit kéne utána küldeni, hátha tanul az esetből. Néha egyszerűen fáj, hogy egyesek mégis milyen gondatlanok.
Az ajtón bepillantva, egyfajta szervizalagút válik láthatóvá, aminek a bal oldalán kábelek futnak végig és valami zubogó hang hallatszik a folyosó végéről. Kehet ez lesz az igazi.
-Gyere.- Hívom magam után Jacket. Névválasztásnak roppant érdekes. Azt hittem bedob egy rejtélyes álnevet vagy hogy meg se szólal, de ehelyett mondott egy érdekes ám hozzá nem illő nevet.
-Tényleg? Azt hittem valami olyat mondasz mint a Természet Atya, vagy Zöld angyal. Minden esetre örvendek. Engem Joha... hummm...- gondolkodom el egy pillanatra a nevemen. az eredeti nevemet elmondani nem volna egészséges, se nem miattam sem pedig a család miatt. A végén még híre menne hogy vannak élő rokonaim és a végén ők húznák a rövidebbet.
-Akik félnek tőlem Guillotinaként emlegetnek.- mondom mosolyogva, megpacskolva a fejszémet, hogy egyértelmű legyen ennek az oka. Valahogy mindig is kreatív névnek tartottam ezt, na meg nem árt ha az emberek nevet adnak annak amitől rettegnek. -De te hívj Tinának ha gondolod.- Javaslom végül. Valahogy ez tetszett a leginkább.
-Amúgy szerinted a nagyágyú szuperhősök, szerinted hívták valaha is a fedőnevük rövidített vagy becézett változatán egymást?- Teszem fel a kérdést, bár így utólag elég hülyén hangzott maga a felvetés is.

- Nos mikor az angyal elefeledi eredeti nevét és tudja hogy nem az egyike bármely megnevezett angyalnak a bibliában, legalábbis nem sok rémlik abból ami bele van írva, és a fele egyébként sem igaz, kellett választanom egy emberi nevet amivel el tudok vegyülni, mikor el akarok. És mint "hős" vagy "szupergonosz" még nem rendelkezem névvel. Az utóbbi negyven évben senki nem jött rá hogy nem igen vagyok ember. - felelem egy sajátos mosollyal. Elvégre csak nem tudja az ajándékot amit kaptam.
- Nos elképzelhető. Ha nem akarták felfedni eredeti nevüket kellett nekik valami mód, és kimondani a teljes nevet elég hosszú. - felelem őszintén. Minden egyes alkalommal kimondani hogy green lanter, vagy wonder woman... talán lanter, vés wonder... bár mikor többen rendelkeznek ugyan azzal, ismét probléma lehet.

A bibliai részt hallgatva megint előtört belőlem az a makacs tagadás amit a témát érintve érzek. Nem érzem úgy, hogy ennek bármelyik fel is igaz lenne akár egy szemernyit is. Az egész olyan ostobán és hihetetlenül hangzik már a fülemnek, hogy az hihetetlen. Azért az angyalos résznél megáll bennem az ütő.
-Mármint, te egy angyal vagy.- Állok meg és végig nézek rajta. -Mármint voltál.- A hangomba egy kis hitetlenkedéssel. Ez már olyan kijelentés volt, amit a józan eszemre hallgatva inkább nem kéne boncolgatnom.
-Ha kimaradt ez-az, akkor bizonyára az eséstől felejthettél ennyit.- Mondom, megkopogtatva a saját fejem. Nem ismerem a múltját, de abból hogy angyal volt, arra következtettem hogy lelökhették vagy leeshetett valahonnét és a fejére érkezett, vagy egy Augistinnál őrültebb valaki törölte a memóriáját és teletömte mindenfélével szerencsétlen fejét.
-Akkor ezek szerint biztos fiatalabb vagyok nálad.- Teszem hozzá, miközben a folyosó végére érve körbenézek az elénk nyíló főcsatorna zuhatagjára. Jó helyen járunk. Még egy kicsit megyünk és talán ott leszünk.
-Oké, ott a pont. ebben van valami Jack.-

- Bár csupán annyiról szólna, de sajnos nem a zuhanásom alkalmával vesztettem el az emlékeim, nem azok a földre jutásom ára voltak. A "közhiedelemmel" ellentétben ha egy angyal Lezuhan ritkán kerül a Földre... akkor valaki magával rántja, nem az én szárnyaim eltörték majd löktek... Ennek köszönhetem jelenlegi... testem. - többször megáltam, fájdalmas sóhajokkal.
- Szinte egy idős vagyok az univerzummal ennyit tudok. Nálam kevesen, idősebbek akik az univerzum létezése alatt születtek, bár emlékek nélkül és erőmnagyrészétől megfosztva nem jelent sokat... de legalább nem átlag emberként kell élnem ebben a világban. Te is tapasztaltad annak soha sincs jó vége. Én legalább sosem "éltem" így "meghalni" sem igazán tudok.

A története amit magáról mesél, egyre csak bonyolódik és egyre inkább azt érzem, hogy ez a szerencsétlen inkább érdemel részvétet vagy egy Oscar-díjat, mint azt hogy kioktassam hogy amiben hisz, az kacsa. Elég elhagyatottnak és magányosnak hat így, ahogy erről mesél. Mintha egy rokonlelket látnék, ami vagy fél méterrel magasabb, feltehetőleg mágnesezhető és szárnyai is vannak.
-Ne rágódj túl sokat a múltadon, mert az csak jobban fájni fog. Megváltoztatni nem lehet, csak tenni az ellen hogy így élj tovább. Vagy, hogy a látszat életed ebben a mederben haladjon.- Adom neki a lelki támogatásomat. Megölelni is megölelném, de talán az már túl rámenős lenne.
Amikor pedig az emberi életről kezd panaszkodni, azért szöget üt a fejembe a gondolat, hogy kicsit meséljek magamról. Talán ezek után nekem is illene mondanom valamit.
-Az emberi élet vége mindig tragikus, egyeseké pedig egyenesen szörnyű. Sosem lehet tudni mi fog véget vetni neki. Engem annak idején amikor még éltem, meg akartak vesztegetni, de én visszautasítottam. Erre válaszul, a munkából hazafelé indulva egy sikátorban megkéseltek, de mivel nem akartam még elpatkolni, a fickó még a falnak is kent a verdájával. Valaki még próbált rajtam segíteni, aztán a zord kaszás elvitt egy táncra, majd lepasszolt egy őrült tudósnak aki összevarrt. Még aznap meglógtam és lemészároltam egy utcai bandát. Szóval, üdv a Földön öregem.- Írtam alá a tömör élettörténetemmel a kis életelméletét.

- Egy nap vissza szerzem amit elfeledtem. Még nem tudom hogyan, de vissza szerzem mind. -felelem neki. Több módja is lehet, csak rá kell jönnöm melyik a legkönnyebb, és elelérhetőbb.
- Nos törékenynek lettetek tervezve, hogy az inteligenciátokkal messzebb szárnyalhassatok, mint azt el tudnátok képzelni. Egyre jobban haladtok ennek a célnak az elérésében. Bár amit veled utoljára tettek elég érdekes. Tudsz bármit arról hogyan is lettél újra összerakva? Tettek valamit veled ami megnövelte az agressziód, vagy csökkentette az önkontrollod, vagy csupán a halálod küldött téged olyan messzire hogy bűnözőkre vadássz? - feleltem a kis önéletrajza után.

-Csak annyit mondok hogy sok sikert barátom. Ha gondolod látogass majd meg párszor és akkor elsakkozgatunk. Vagy leülünk inni valamit. Mi nyomik tartsunk össze.- Mosolyodom el, kicsit kifigurázva a lecsúszott helyzetünket.A legjobb ha viccként fogjuk fel az egészet. Ezt megtanultam, mikor még felügyelőtiszt voltam és kitartást kellett adnom a felügyeltjeimnek. Az is szép volt. Sokan hálásak voltak a segítségemért.Minden esetre komikus hallani hogy a testünkből kispórolt anyag mint az agyunk minőségének feljavítására ment el.
-Végül is, a korlátozott lehetőségek szülik a kreatív megvalósítást.- Teszem hozzá, elismerve a mondottakat, bár valahogy nem hiszem hogy a másik ronccsá tört testén kell az intelligenciánkat csiszolni vagy hogy ezt rosszra kéne használni.
A létemre célzó kérdések felelevenítettek bennem jó pár emléket.
-Annyit tudok hogy többségében bevetés közben meghalt rendőr részeit kaptam meg. Mindig volt bennem kötelességtudat az emberek megjavítása végett, de miután feltámadtam ebbe fájdalom, düh és csalódottság is vegyült. Itt csak azok érnek valamit, akiktől a bűnözők retteghetnek. Csak akkor gondolnak más megoldásra, ha látják hogy pár év szabadság helyett az életükkel vagy a testi épségükkel fizethetnek a bűneikért. Egy nap biztos meg fogom fizetni az árát, de ha ez kell ahhoz, hogy végre rend legyen a városban, akkor vállalom a következményeket.-