Hidak, utcák, sikátorok

Régi Gotham kerületét behálózó utcák és persze az elhagyhatatlan sikátorok, hidak

Az elsõ körben nem lesz nehéz dolgotok; mindössze valahogy ide kell keverednetek.

Az éjjel nyugodt. Talán túl nyugodt Gotham-hez képest. A szirénákat hallani a távolban, de a hajléktalnokon kívül nem nagyon láttok embert az utcákon. Félnek? Talán rettegnek is, hisz ez Gotham.
Bárhonnan is jöttök, valmilyen forrásból már mindenki értesült az utóbbi idõ esemènyeirõl. Egy denevèr ruhás alak szedi áldozatait; és habár senki nem látta tisztán, az àldozatok egytõl egyig, mintha mumifikálva lettek volna. Aszottak, a bõrük pedig szürkés, viszont az arcukról tisztán kivehetõ a rémület, ami az utolsó pillanatban, mintha odafagyott volna.
Mindannyian egy elhagyatott kocsmához èrkeztek, a falak tele graffiti-zve, az ablakokon deszkák, az ajtó pedig nyikorog, ahogy a félig leszakadt zsanèron lóg.

Akárhogy is keveredtek ide, valamilyen médiábòl szerezzetek infot az eddig történtekrõl, amit kb fentebb leírtam, amint mindenki a kocsmánál van, megyünk tovább.

Mikor a támadások hírét először hallottam a tv-ben nem tekintettem sokra a dolgot. Az emberek tehetnek egymással amit akarnak, de ahogy újra és újra felbukkant a hír a tv-ben és az újságokban, végül felkeltette az érdeklődésem. Hosszú ideig tartott átrepülnöm Gotham-be, de jól esett végre ismét széttárni a szárnyaim, és az égen siklani... még ha többet nem is tudtam csinálni, mint siklani, és városonként újra kellett kezdenem a dolgot a legmagasabb épületekről.

Végül elkezdtem Gotham utcáit járni, emberi alakomban. Nem a legbiztonságosabb környék, de nem mintha aggódnom kellene, van nálam némi muníció (magok) és ha nagy a baj, még mindig megmutathatom, hogy is nézek ki, ha komolyan veszem a dolgokat.

Végül egy elhagyatott kocsma ragadta meg tekintetem. A falak tele graffiti-zve, az ablakokon deszkák, az ajtó pedig nyikorog, ahogy a félig leszakadt zsanèron lóg.

Ez a nap sem kezdődött mással, mint a többi. Ugyan, még is hogy máshogy kezdődhetett volna, mint a délutáni keléssel. Ugyan, az alvásnak nem sok jelentősége van az én esetemben, de megvan az a haszna, hogy legalább elüthetem vele az időt, amíg be nem köszönt az este. Általában mikor felkelek, teszek egy sétát a környéken, persze, a csatornákban, és ott is csak a szalonképesebb helyeken, elvégre azért illik ügyelnem magamra. Általában ilyenkor ejtem meg az informálódást is, hiszen ha az ember jókor jó helyen van és ki tudja szűrni a felszín zajait, akkor biztos elcsíp pár érdekes és friss hírt is, netán talál egy óvatlanul a csatornanyílás felett elejtett újságot, ami becsusszanva a repedéseken, lejut ebbe az árnyas kis világba. Csupán a sors fintora, hogy a legtöbb ilyen médiaanyag épp egy helyen köt ki, hisz az említett nyílástól pár méterre, van egy újságosbódé, ahol a rosszabb napjaikat élő emberek egyet-egyet akarva-akaratlan is beszórnak oda. Talán épp ez az én szerencsém ebben a mocskos kis városban, hisz így viszonylag hivatalos forrásból értesülök a hírekről. Összeszedve az újságokat, a hónom alá pakolva azokat, visszaindulok a rejtekemre, ahol aztán békés nyugalomban válogathatom a különféle magazinokat és újságokat fontossági és érdeklődési kör szerint.

Elsőnek jönnek a pletykalapok. Ha nem volna bennük keresztrejtvény, mind a kukában végezné. Már a fáért is kár, amiből az a papír készül, amire ezt a mocskot nyomtatják. Kit érdekel, hogy Superman és Wonder Woman között van-e egyáltalán több mint munkatársi barátság? Aztán ott vannak az üzleti lapok. Na, az egy másik kör. Ez már csak a helyi piaci aktualitások miatt sem rossz. Kis betekintés az "üzletemberek" tárcájába, sosem árthat. Aztán, azok a "bizonyos" férfi magazinok. Na igen. ez a dokié. Had örüljön az a hülye feje, hogy gondoltam rá is. Erre jönnek aztán a különféle hobbi- és szaklapok. Ezeket meg csak azért nem dobom ki, mert az felérne a gondok szőnyeg alá seprésével, hiszen ha már elhordtam a lapokat, nem fogom a szemetet egyik kupacból a másikba pakolni. Ráérős időmben, majd lepasszolom valami gyűjtőnél, vagy akinek szüksége van rá, már ha megismerek valami efféle alakot. Aztán jön a lényeg. A hírújság. Friss és ropogós. Árad belőle a nyomdaszag, amit a kupac alján alaposan megőrzött magának. Kinyitva az újságot, bele is lapozok és elkezdek tematikusan szemezgetni. Még ma is rögtön az álláshirdetéseknél csapom fel az újságot, mintha az olyan fontos lenne. Aztán nagyvilág hírei, ami nem nagy durranás. Persze a majom csak a végén ugrott bele abba a bizonyos vízbe, ugyanis, szemet szúrt az egyik hír. Igen. Denevérember. Kopogósra szívott, rémült képű hullák. Nem is kell sok további magyarázat, hogy megállapítsam, megint nem lesz nyugodt estém, ebben a tetves városban.

Nem volt mit tenni, elő kellett készülni az indulásra. Ma este is sok dolga lesz a hóhérnak. Az előkészületek így, elsőre kicsi döcögősek voltak, főképp ezzel a szedett-vetett kis felszereléssel, de nem róhatja fel nekem senki, hogy nem vagyok hajlandó bármit is tenni a jó ügy érdekében. Némi pepecselés után az arcomba húzom a kapucnit és hátam mögött hagyva a búvóhelyemet, elindulok a tett irányába, ahol nem is kell sok, hogy személyem is feltűnjön. Olyan kihalt volt az egész hely, hogy gond nélkül kimászhattam a csatornából és könnyedén körbenézhettem. Ez volt az a hely. A romos, telefirkált, elhagyatott ivó látképe hamar a régi westernfilmek hangulatát keltette bennem, amit a kordonszalagok maradéka és az eldobált helyszínelői gumikesztyűk fel-feltűnése csak tovább színesített. Alaposabban körbenézve aztán feltűnt valami. Igen, nem voltam egyedül. Ha rejtélyes feltűnésből lehetne vizsgáztatni, akkor én egyértelműen megbuknék ebből a tantárgyból. Minden esetre, a kapucnimat megpróbálom minél inkább az arcomba húzni, elvégre nem publikus ki is vagy mi is vagyok valójában, vagy hogy mennyire megszeppentem azon, hogy nem vagyok egyedül.

A megszokottól ltérő módon ezúttal nem késő délután ébredtem, hanem a nap kellős közepén egy enyhe fejfájással. Csupán egy pillanatig tartott, amíg rájöttem, hol csesztem el a dolgokat: este elfelejtettem behúzni a sötétítőket és bizony a napfény cseppet sem kellemes sugarai jártak táncot a szemem előtt tartott karomon.
- Ha nem lennél vámpírúr, már annyi se lenne belőled, amennyit egy hamutartóban el lehet tárolni. Lehetnél kicsit óvatosabb is. - mivel semmi humorérzékem nem volt ilyen korán reggel Richard kioktatását hallgatni, a fülemre nyomtam a másik párnámat és próbáltam tovább szunyókálni. Csakhogy ez nem jött össze, így jobb tevékenység híján nekiálltam tv-t nézni. Egész jópofa gyilkos bukkant fel a városban.
- Mondd, van olyan vámpír, aki ilyen hullákat hagy maga után? - kérdeztem és hangomban egyértelműen izgalom csendült, elvégre minden hajszálvékony szalmaszálba képes vagyok belekapaszkodni, ha egy fajtársam megtalálásáról van szó.
- Nem tudok róla, de létezhet. Ennek ellenére ne éld bele magad, valószínűleg nem vámpírról van szó.
- Mit szólsz, kivizsgáljuk? - engedtem el fülem melletta figyelmeztetést és öltözni kezdtem.
- Csinálj, amit akarsz! - hagyta rám, miközben felvettem egy fekete trikót egy fekete rövidnadrággal és edzőcipővel. Másra nem is volt szükségem, kimentem a házból és az árnyékokba húzódva nyugis tempóban arrafelé vettem az irányt, ahol elméletileg az áldozatokat utoljára látták. Út közben elgondolkodtam ugyan, hogy fogyasztok kicsit a svédasztalként mászkáló emberek egyikének véréből, de végül a kíváncsiságom lenyomta a szórakozási vágyat és lassan megérkeztem a kocsmához.
Az árnyékok közül kilépve megálltam a romos épület előtt, ahova még akkor se mentem volna önszántamból, ha nagyon szomjas vagyok. Igazi kis patkánylyuknak nézett ki. Ráadásul nem voltam egyedül. Egy gyors pillantással felmértem a terepet, majd nagy levegőt vettem és elemeztem a szagokat. Az egyik büdös volt. Úgy értem tényleg büdös, mintha most mászott volna ki a csatornából. A másik szagát pedig nem tudtam azonosítani. Erre csak vállat vontam és éreztem, hogy ajkaim vigyorra húzódnak. Érdekes este lesz.